Nг Gyezer Kilomг Ter Egy Nap Alatt Mennyi Sportmotor Hu

Nг Gyezer Kilomг Ter egy nap alatt mennyi sportmotor hu
Nг Gyezer Kilomг Ter egy nap alatt mennyi sportmotor hu

Nг Gyezer Kilomг Ter Egy Nap Alatt Mennyi Sportmotor Hu Iván cervantes. végül 2493 mérföldet mutatott az óra az egynapos motorozás végén, azaz több mint négyezer kilométert tett meg. ezzel jelentősen túlszárnyalta a korábbi, 2116 mérföldes rekordot, alaposan feladva a leckét a jövő csúcsdöntőinek. hajnal négy körül már jelezték, hogy megvan a rekord, akár pihenhetek is. Igen ám, de mennyi az annyi, vagyis hány kilométert tervezhetsz két tankolás, illetve két szállás között? azok a fránya számok… először is tisztázzuk: ha száz helyett inkább 120 szal haladsz, azzal némileg kitolhatod az egy nap alatt letudható távot, de alapvetően nem ez határozza meg, meddig jutsz el aznap.

Nг Gyezer Kilomг Ter egy nap alatt mennyi sportmotor hu
Nг Gyezer Kilomг Ter egy nap alatt mennyi sportmotor hu

Nг Gyezer Kilomг Ter Egy Nap Alatt Mennyi Sportmotor Hu A kérdés azért is nagyon foglalkoztat, mert idén év elején vettem egy 2009 es z750 et, 31 ezer km rel. szezon végén minimum 38 ezer lesz benne, jövő szezon végén kb 45, mert 6 7 ezer között biztos megyek egy szezonban. a motor amúgy jó állapotú, teljesen meg vagyok vele elégedve, de a fentiek miatt elgondolkodtam, hogy szezon. A tíz legkedveltebb hazai motorosút. 2017. szeptember 13. szentmártoni gábor, képek: peti racing. ha szerencsénk van, idén is novemberig élvezhetjük a többség szerint túrázásra alkalmas, kellemesen meleg időt. ez még legalább 8 10 hétvége, így most ezek mindegyikére ajánlunk egy egy remek célpontot videókkal. Tehát ha bírná is a benzines autó, a tankolás többe kerülne. emellett fontos a motor űrtartalom is, aki ilyen élethelyzetben van, nem biztos, hogy egy 1000ccm. dízel vagy benzines autót választ. Önmagában a magas futásteljesítménytől nem kell megijedni, a meleg üzem sokkal jobb az autónak, mintha 2 – 5km. es rövidtávokat. 3km re bicikli vagy robogó, ha mindenáron kocsi kell akkor egy 1.4 es szívóbenzin. persze ha villantani kell akkor meg a bmw. azért ez nem egy 200 ezres autó ha tényleg ennyi pénz van rá akkor rohadt mindegy milyen motor van benne. hacsak nem kamu a kérdés. nem lehet már a rengeteg 10 éves kisiskolás között kiszűrni .

Comments are closed.